Szelídítők
Ez egy olyan mágikus kaszt, akiknek a lelkük képes összhangba kerülni a körülötte lévő állatokkal, és ennek segítségével szerződést is képes egyesekkel kötni. A szerződés folyamata nem nehéz, csak meg kell érinteni az "elfogni" kívánt állat homlokát, és kimondani a valódi nevét. Az állatok a valódi nevüket nagyon védik, és csak akkor mondják el valakinek, ha az ő oldalukról is elfogadható a szerződés. Ezután a szelídítő és az állat lelke egybefonódik mágikus láncokkal, és innentől kezdve ha a szelídítő kimondja az idézni kívánó állat valódi nevét, az megjelenik, és engedelmeskedik neki. A kapcsolat természetesen szétbontható. Ez kétféle módon történhet. Vagy meghal az egyik fél, és ahogyan a lelke a túlvilágra kerül elszakad a lánc. Vagy pedig mindkét fél beleegyezésével eltépik a láncot, és a szerződés megszűnik. Az idézésen kívül természetesen van más képességük is a szelídítőknek, ami (bármilyen hihetetlen) a szelídítés. Képesek megvadult állatok elméjét megnyugtatni, és a nyugodt elméjű állatoknak egyszerű parancsokat adni. Agresszív állatot még a legerősebb szelídítők is nehezen tudják az irányításuk alá vonni, fiatalabbaknak pedig egyenesen lehetetlen, sőt idegesebb lesz tőle az állat. A parancsnak egyértelműnek kell lennie, és csak egy mondatos lehet. Ezután az állat végbe viszi a kérést, majd elfut. Ezután természetesen már nem lehet többé kérni tőle semmit. Más a helyzet a házi állatokkal, tőlük bármennyit lehet kérni, soha nem tűnnek el.
Idézhető lények kritériumai:
-Egy szelídítő csak a szintjével megegyező számú szerződést köthet. Természetesen mint feljebb is írtam a szerződések megszüntethetőek.
-Az első szerződést csak a harmadik évfolyamon lehet megkötni, és onnantól bármeddig.
-Ezeknek lebonyolításához természetesen egy mesélő kell, aki majd eldönti ,hogy az állat hogyan cselekszik/válaszol/reagál.